A tenyésztés szabályai
Fiatal állataimat nézegetve, megelégedve konstatálom, hogy Fortuna az idén is velem volt, s igen elégedett vagyok a látottakkal. Már most tervezgetem, hogy mit mivel fogok pároztatni, erre ez passzol, arra az, s lelki szemeim előtt már az eredményt is látom. Gyorsan kapom a származási lapokat, azzal a szándékkal, hogy megérzéseimet tudományosan is alátámasszam a származás egyeztetésével. De a lapokat nézegetve, s német tenyésztő barátaim jó tanácsait felidézve elbizonytalanodom. Biztos, hogy a megérzéseinkre, a szemünkre, a tudásunkra kell hallgatnunk, vagy vannak a tenyésztésnek szabályai? Kőbe vésett szabályai biztosan nincsenek, de nem lehet véletlen, hogy a német éltenyésztők minden évben kiváló állatokat tudnak bemutatni. Mindig ugyan azok! Ők valamit tudnak, amit mi nem! Nézzük mi a különbség a két nemzett között.
Azt tartják a németekről, hogyha bezárják őket egy katlanba, és azt mondják nekik, hogy ott kell maradniuk, ők ott maradnak. A németek nyugodt, precíz, szabályszerető, és szabálytisztelő emberek. Ez is utalhat arra, hogy valami szabályt használnak a tenyésztés során is. Ellentétben mi magyarok! Ha minket tesznek be a katlanba, és fedőt tesznek rá, és méterenként fegyveres őrök állják körül, 2 óra múlva nem tudni hogy a fenébe, de az összes magyar valahogy kijut. (Ez egy valós fölmérés eredménye, ezt gondolják külföldiek a két nemzetről) Tehát mi kreatívak vagyunk, gyorsan föltaláljuk magunkat, de a szabályoktól megőrülünk, és legtöbbször improvizálunk. Aha értem már Dressel barátom intő szavát”Attila nyugodtan! Várd ki mire kiadja, ami benne van!” S valóban hány szép nyulat adtam el az utódaival együtt, mert elsőre nem azt hozta, amit vártam tőle. S két év múlva látva a leszármazottait el sem akartam hinni, hogy miből vannak. Mi magyarok legtöbbször, ellentétben a németekkel, véletlenszerűen tenyésztünk. Veszünk valakitől egy szép állatot, s várjuk a megváltást! Másik hibánk és erényünk is egyben, hogy mindig a legszebb állatot akarjuk megkaparintani. Konkrétan az ősszel történt velem, hogy nagyon megtetszett egy bak, amit nagyon meg akartam vásárolni. Német barátom látván szenvedésem odaadta a testvérét, amitől gyönyörű kisnyulaim lettek, de én csak hívogattam azért a bakért. Nem értette, mit akarok, mert mindig azt mondta, „Attila már odaadtam neked” De nem azt adta oda, hanem a testvérét! De két testvér közül ki mondja meg, melyik örökít szebbet? Na ezt nem lehet tudni! De valóban a vérvonalat, a lehetőségét, hogy olyan legyen nekem is, mint neki az megadta, s hogy tudok-e vele élni az rajtam múlik! S azok az elszólásaik, amiket véletlenül kottyintanak el, teljesen megdöbbent, s arra ad következtetni, hogy a tenyésztést sem bízzák a véletlenre, és szabályok segítik őket. Halottam hihetetlen történeteket, miszerint választanak egymástól, csak származási lap alapján nyulat, úgy hogy az állatot nem is látják. Ez is arra utal, hogy valami szabályt követnek, vagy csak lódítanak minket? Nem tudom, döntse el ki-ki maga! De kedves tenyésztőtársaim mindenkinek tanácsolhatom, hogy vigyen tudatosságot a tenyészetébe, s legyen türelmes! Ne minden áron a győztes nyulat akarja megvásárolni, mert az nehéz! Kérje a testvérét, ugyan az a vér folyik az ereiben!
Sajnos német tenyésztési szabályokat nem tudok mondani, de ajánlom nagyapáink bölcsességeit.
- lassan járj tovább érsz
- nézd meg az anyját vedd el a lányát
- az alma nem esik messze a fájától
- a vér nem válik vízzé
Ezek a tanácsok a tenyésztésre átmentve is teljesen igazak, s betartásával nagy hibát nem véthetünk.
Jó tenyésztést!